Strony

Zenelejátszó

2015. április 18., szombat

6.fejezet Szórakozás





*Lena szemszöge*


Miután a barátaink elmentek,szerintem vissza a táborba mi is elindultunk a fiúkhoz.Csak most tűnt fel hogy jó messzire futhattunk mert nagyon sokáig kellett gyalogolni majd' leszakadt a lábam.Ezt Harry észre is vette mivel menyasszony fogásba felkapott majd elkezdett velem futni.Nem mondom hogy valami hű de jó érzés mikor a szél teljes erővel az arcodba fúj....Pár másodperc után már ott is voltunk a faháznál.

Még csak most néztem körül jobban és nem csak kívül de belül is nagyon szép.Követtem Harryt a nappaliba ahol már TC és Leah vitatkoztak hogy melyik filmet nézzük meg.Mi is leültünk a kanapéra.Én Harry és Leah közé kerültem.Mivel TC behódolt Leah-nak meg nekem így az Alkonyat második részét néztük meg a fiúk bánatára.Nem tehetünk róla hogy szeretjük.
Na meg ott van Jackob ő egy vérfarkas és helyes is. :3 A film végére a srácok majdnem bealudtak.

-Éhen halok. -állt fel mellőlem Harry.Egy kicsit hiány érzetem lett ahogy eltávolodott.
-Én is.Na menjünk. -állt fel majd nyomtak egy-egy puszit a fejünkre és elindultak az erdőbe.
Hogy mire vadásznak....inkább meg sem kérdezem.

-Ugye milyen aranyos?
-Nagyon -válaszoltam erre kikerekedett szemekkel nézett rám.
-TC az enyém! -kiáltott fel.
-Kinek kell TC?!Ott van nekem Hazza. -nyújtottam ki a nyelvem.

Leah felkapott a háta mögül egy párnát és nekem dobta.Erre felkiáltottam.
-HA HARC HÁT LEGYEN HARC!

Én is felkaptam egy párnát és hozzá vágtam.Szerencséjére eltudott ugrani előle így megmenekült de elkezdtem üldözni őt a kanapé körül míg el nem szédültem.Fáradtan estem össze.De a kedves barátnőm pont akkor akart szendvicseset játszani és rám ugrott.

-Leah szállj le rólam.
-Nem.
-De.
-Nem.
-De.
-Nem!!!!!!! -sikított.Éreztem ahogy megfogja az oldalam és elkezd csikizni.Most nekem volt kedvem sikítani.
-Hogy az összes répa ugorna rád!

Erre ő abba hagyta amit csinált és a hasát fogva gördült le rólam ezzel levegőhöz juttatott.De mi ennyire vicces?

-Hogy mi ugorjon rám?Répa?!Hát ezt nem bírom. -sírt a nevetéstől.Miután mind ketten lenyugodtunk megkerestük a fürdőt szerencsére kettő volt így bevonultunk a ruhákkal amiket a fiúktól kaptunk.
Jó esett ahogy a meleg víz végig folyik a hátamon.Ettől egy kicsit feltöltődtem energiával.
Mikor kiszálltam a zuhanyzókabinból felvettem a kapott ruhát és a tükör elé állam.Egy félig álmos lány nézett vissza rám.A hajam kócosan omlott vállamra.Hát.....nem voltam valami észveszejtő látvány.A kezemmel átfésültem szőke tincseimen és kiléptem a fürdőből.Ebben a pillanatban jött már Leah is felöltözve.

-Lányok megjöttünk! -kiáltott fel TC.Harry-vel feljöttek az emeletere és mikor megláttak minket lefagytak majd pár másodperc után odajöttek hozzák és megöleltek minket.Harry megfogta a kezem :3 és elkezdett hízni maga után.A szobájába vezetett majd közölte hogy maradjak itt mindjárt jön.
Tényleg nem tartott sokáig.

-Na gyere aludni biztos fáradt vagy. feküdt be az ágyba.
-Leah!TC! -kiáltottam el magam.Mindkettő szuper gyorsasággal termett az ajtóban.
-Harry meg TC együtt alszik mert én nem fogok Harry mellett.
-Egyet értek.-szólalt meg barátnőm.Én oda ment Hazz-hoz és kihúztam az ágyból és egészen az ajtóig toltam.Bevetette a kiskutya szemeket de ez nálam nem használ.
-Kitúrtok a saját szobámból?
-Igen! -vágtuk rá egyszerre.Leah oda ment az ajtóhoz majd 'diszkréten' becsapta azt.Hallottuk hogy még morognak magukban de......az van amit mi mondunk......ezt szokják meg.Jobban járnak.
-Na én alszok. -dőlt be az ágyba és már csak egyenletes szuszogását hallottam.Pár perc után hozzám is ellátogatott az álom manó.

*Reggel*

 Ölelő karokban ébredtem.Először azt hittem hogy Leah az de miután megéreztem férfias illatát rögtön tudtam hogy csak egy személy lehet.....Harry...Lassan fordultam meg és szembetaláltam magam VELE.Még aludt.Csak néztem hibátlan arcát.De ezt a varázst gy rekedtes hang törte meg.

-Úgy nem tudok aludni ha néznek.
-Én nem nézlek...csak.....azon jár az eszem hogy-hogy a fenébe kerülsz ide?
-Itt lakom. -eresztett felém egy pajkos mosolyt.De szemét most már kinyitotta.
-Ja..tényleg......el is felejtettem....
-Na..ez nem vicces. -adott egy puszit az orromra.De újból meg tört a varázs mivel most Leah rontott be az ajtón maga után húzva TC-t akin úgy élvezi.
-Hogy kerültem át oda?Te meg az én helyemre? -tette fel a kérdést.Erre csak megvonták a vállukat.

*Leah szemszöge*


Miután elmentek a táborosok vissza indultunk a srácokhoz. Az út hosszú volt...mikor elkezdtünk a házból rohanni fel sem tűnt...Lena kicsit fáradtnak látszott -én is kezdtem már fáradni sok volt eza  mai nap- így Harry felkapta az ölébe és elkezdett vele rohanni. Mi pedig sétáltunk tovább kézen fogva majd, egy kis idő után feladta a lábam a sétálást és TC hátán mentünk gyorsan vissza.
A srácok egy gyönyörű házban laknak...nem hittem volna hogy a vérfarkasok ilyen házakban laknak..

...

-Mit szólsz egy filmhez? -kérdezi TC miközben ülünk a kanapén a fejem pedig rá van hajtva ő emg átkarol.
-Jó ötlet. -nézek fel rá.
-Mit szólsz egy kis horrorhoz?
-Semmi kedvem hozzá, épp elég horror volt mára ez az egész..

Lena és Hazza épp a veszekedésünkre lépett be. Végül is megkegyelmezett rajtunk és az Alkonyatot néztük meg. A film végén a srácok megéheztek így elmentek vadászni...meg akartam kérdezni pontosan mit is esznek de inkább hagytam a kérdést. Lena-val hülyéskedtünk egy kicsit majd elindultunk fürödni. A házban két fürdő volt gondolom a srácoknak külön-külön. Miután letusoltam és felvettem a TC-től kapott ruhákat amik kicsit nagyok voltak rám belenéztem a falon lévő óriási tükörbe. Wow...a hajam szanaszét állt és úgy néztem ki mint aki épp a halálán van...nem tudom hogy hogy pont én vagyok a lenyomata?? Az asztalon találtam egy fésűt amivel kifésültem a hajam majd átmentem Lena-hoz.
A srácok amint megérkeztek feljöttek hozzánk. Kicsit lefagytak a látványtól majd nagy nehezen oda jöttek hozzánk és átöleltek. Harry megfogta Lena kezét és elmentek.Én TC-t követtem egészen a szobájáig.


-Isten hozott a birodalmamban. -mutatott körbe majd oda jött hozzám én pedig csak rá mosolyogtam. -Gyönyörű a mosolyod!
-Köszönöm. -pirultam el egy kicsit.
-Fáradt vagy igaz?
-Igen..
-Akkor aludjunk. -mosolygott rám.
-Mármint hogy én veled aludjak? -kérdeztem rá.
-Öm...igen...
-Hát azt tuti nem, már bocsi de alig ismerlek... -ekkor hallottam hogy Lena a nevünket kiabálja.

-Harry meg TC együtt alszik mert én nem fogok Harry mellett. -kezdett bele mikor oda értünk.
-Egyet értek.-szólaltam meg mire oda ment Hazz-hoz és kihúzta az ágyból és egészen az ajtóig tolta.
-Kitúrtok a saját szobámból? -nézett ránk kérdően.
-Igen! -vágtuk rá egyszerre majd, oda ment az ajtóhoz és 'diszkréten' becsaptam azt.Hallottuk hogy még morognak magukban de.....velünk nem lehet vitatkozni mert úgy is mi nyerünk..
-Na én alszok. -dőltem be az ágyba és már aludtam is.

*Reggel*

Arra keltem hogy valaki hátulról átölel. Gondoltam Lena az de mikor megláttam hogy nem is abban a szobában vagyok amelyikben elaludtam és mikor megéreztem a férfias illatát egyből tudtam hogy nem Lena az....Mikor óvatosan megfordultam kinyitotta a szemét.

-Jó reggelt. -mosolygott rám.
- Neked is....hogy kerülsz ide  vagyis inkább.. én hogy kerülök ide?? -meg sem várom hogy válaszoljon gyorsan felkelek mellőle és magammal húzom egyenesen Harry szobájáig.
-Hogy kerültem át oda?Te meg az én helyemre? -tettem fel a kérdést.Erre csak megvonták a vállukat.- Ne csináljátok! Ez magától nem történik...
-Biztos megint alva jártál és én is...
-Ja tuti..még soha életemben nem jártam alva...
-Srácok világosan megmondtuk hogy még nem akarunk veletek aludni! -kelt fel Lena az ágyból.- Erre ti...?
-Jól van na... igen mi voltunk. -vaja be Hazza,
-Amúgy nem hittem volna hogy ilyen könnyen át tudlak majd vinni -ölelte át TC hátulról a derekam.- Azt hittem felkelsz majd ha felemellek.
-De szerencsénkre mind a ketten mélyen alszotok. -mosolygott a srác.
-Szemetek vagytok! -mondtuk egyszerre Lena-val.

Miután megbeszéltük az egészet és bocsánatot kértek tőlünk vissza mentünk TC-hez aki adott nekem tiszta ruhát majd kiment. Mielőtt átöltöztem észre vettem a farmeromat a radiátoron, megnéztem és szerencsémre meg volt száradva így azt vettem fel. A pólóm még mindig vizes volt de azt nem is bánom hiszen így TC sima fekete pólóját kell felvennem, aminek isteni az illata. Szerintem nem fogja viszont látni ezt a pólót. Találtam fésűt is amivel kifésültem  a hajam. Mikor a hajammal is végeztem megláttam egy tükröt a falom amihez egyből odamentem. Hm.. nem is áll olyan rosszul TC pólója és ez a farmer...Igen most már biztos hogy megtartom ezt a pólót. Mikor befejeztem magam nézegetését lementem a többiekhez.

-Megszáradt? -kérdezte TC.
-Igen de a felsőm még nem...
-Nem baj majd vissza juttatod a pólóm. -mosolygott rám.
-Hát azt nem ígérem...megtetszett.
-Nagyon jól is áll. -állt fel és megölelt.

Lassan a többiek is lejöttek majd vissza kellett hogy vigyenek mivel rájöttünk hogy elkésünk a táncról.. A srácok elvittek minket a táborig majd megbeszéltük hogy a délutánt együtt töltjük és elmentek, mi pedig rohantunk valami kényelmes cuccot átvenni -én csak a gatyát vettem át TC pólóját nem tudtam volna levenni annyira jó illata volt-  és irány táncolni.


Lena:
























Leah:






















Na csoki mindenkinek!! Ez lenne az 5.fejezet!Reméljük tetszett!! HA igen akkor komizz,pipálj,iratkozz fel meg hogy tudjuk hogy nem csak maguknak írjuk azt a storyt!
Előre is Thanks!!  :*




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Obserwatorzy